VÍZIÓ |
Az ELTE diplomásai aktív kapcsolatot ápolnak egymással és az Egyetemmel. Az Egyetem szellemiségét, erősségeit és élenjáróságát hirdető összejövetelek, események valósulnak meg. Mindezeket, illetve az ELTE volt és jelen hallgatói közötti együttműködést korszerű Alumni platform is katalizálja. A kiterjedt és egyre bővülő Alumni közösség folyamatosan hozzájárul a rászoruló tehetségek támogatásához, valamint az Egyetem vonzerejének és az ELTE-s diploma értékének további erősödéséhez.
TEVÉKENYSÉG - CÉLKITŰZÉS |
Az ELTE Alumni Központ az Alumni Szervezet további résztvevőivel együtt arra törekszik, hogy az ELTE diplomásai aktív kapcsolatot ápoljanak egymással és az Egyetemmel - annak hallgatóival, oktatóival is. Folyamatosan fejleszti, kutatja a közös élmény- és értékteremtés lehetőségeit. Az ELTE Alumni Központ célja az egyetemi Alumni Szervezet energizálása, működtetése, az ELTE Alumni életének vitalizálása. Ezen belül is elsősorban az összegyetemi alumni élet tudatos fejlesztése, tehát a központi - kari hovatartozástól függetlenül is érdekes - alumni programok tervezése és szervezése. Olyanoké, melyek az Egyetem szellemiségéhez illenek, annak élenjáróságát hirdetik, és egyúttal alkalmat adnak tudásmegosztásra, kapcsolatépítésre. Mindamellett összefogja az Egyetem 20 Alumni Tagozatának munkáját, és rendszeresen támogatja kari, illetve szakági alumni törekvéseiket: a szakmai alumni programokat is.
Erősíti a generációs összefogást, a jelen és a leendő alumnusok kapcsolatát: rendszeresen támogatja a tehetséges, rászoruló hallgatókat az ELTE-s diplomások körének bevonásával és az ELTE Alumni Alapítvány közreműködésével.
Mindeközben bővíti, fejleszti az alumni adatbázist, és gondoskodik a sokrétű kommunikációról az Alumni platformon és más közösségi oldalakon is: az Alumni közösség számára érdekes hírekről, eseményekről, rendezvényekről, továbbtanulási lehetőségekről, valamint Alumni Kártya kedvezményekről jelen honlap és négy másik közösségi oldal ad folyamatosan tájékoztatást. Aki regisztrál, az mindezekről első kézből értesülhet az online ELTE Alumni Hírek révén. Pályakezdőknek szól az ELTE Alumni Junior Magazin.
MUNKATÁRSAK - KAPCSOLAT |
E-mail általános ügyekben: [email protected]
E-mail regisztrációs ügyekben: [email protected]
Honlap / Alumni platform: www.alumni.elte.hu
Cím: H-1056 Budapest, Szerb u. 21–23.
Telefon: (36-1) 411-6500/4414 és 411-6500/1357
"Alumni a köbön"
Hálával és szeretettel gondolunk valamennyi munkatársunkra, illetve a vezetőnkre - akik az egyetemi alumni törekvésekhez, sikerekhez a kezdetektől közvetlenül hozzájárultak/hozzájárulnak - Balogh-Kátai Judit 2021-től, Petz Denise 2019-től, Gyalai Zsófia 2018-2021 között, Vágási Tünde 2017-2019 között, Sánta Sára 2017-2018 között, Kiss Katalin 2016-tól, illetve Szilágyiné Pataky Csilla osztályvezető 2016-tól.